Felnőtt férfi kézilabda csapat
Bezárás

Bejelentkezés

Vissza az előző oldalra

Nyomtatás

Döntés a 2019/20-as versenyekről

 

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a koronavírus-járvány miatt döntött a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat sorsáról. A döntés értelmében a felfüggesztett idény kapcsán helyezéseket nem állapított meg a Szövetség.

Mindez azt jelenti, hogy sem a bajnokságoknak, sem a Magyar Kupának, sem a Liga Kupának nincsenek győztesei és helyezettjei a 2019/2020-as idényben, így nincsenek kieső és feljutó csapatok sem, az európai kupaindulásra pedig azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018-19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták.

Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az Elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is – emelte ki Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogy úgy tekintünk a 2019/2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti. Nem titok, a férfi szakágat tekintve az Elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, és egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy mind a Szeged, mind a Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben, mindkét csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda Szövetséget is. A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is.

- Minden érv a versenyek zárása mellett szólt, az Elnökség pedig egységes véleményen volt – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – A célunk a bajnokság lehető legoptimálisabb újraindítása, a feladatunk pedig az, hogy a klubokon a lehető legjobban segítsünk, például a többi között a versenyeztetési költségek átvállalásával, értjük ezalatt a nevezési és átigazolási díjakat, a játékvezetői és versenybírói költségeket, játékengedélyeket, és a sportért felelős államtitkárság kezelésében lévő sportági forrásokat is igyekszünk minél hatékonyabban a klubok számára elérhetővé tenni. A cél egyértelműen az, hogy segítsünk a kluboknak, hogy minimális legyen a sportág kára.

Az Elnökség tisztában van vele, a jelenlegi helyzetnek mindenki áldozata, ráadásul napról-napra változik az életünk. Az MKSZ legfőbb feladata most az, hogy segítsen a sportág szereplőinek, hiszen nem kérdés, mindenki nehéz helyzetbe került. Olyanba, amelyben továbbra is fő célunk a női válogatott olimpiai részvétele, ám az elmúlt és az elkövetkező hetek történései és döntései sokkal messzebbre mutatnak, az olimpia helyett a napi gondok kerültek előtérbe – mondta el Pálinger Katalin alelnök.

Változhat a 2020/2021-es versenynaptár isFontos, hogy a döntés értelmében a csapatok a 2020/2021-es idény sorozataiba a 2019/2020-as szezonra érvényes besorolás szerint nevezhetnek be, amennyiben ismét teljesítik a nevezés kritériumait – emelte ki Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója. – A 2020/2021-es Versenykiírást viszont jelenleg még nem tudja elfogadni és közzétenni a szövetség, hiszen ehhez tudnunk kell a bajnoki rajt és a bajnoki fordulók időpontjait. Előbbit befolyásolja a koronavírus-járvány, míg az összes forduló időpontját a nemzetközi versenynaptárhoz alkalmazkodva tudjuk csak meghatározni, ami viszont szintén változhat a járvány miatt. Nem tudjuk még, mi lesz az elmaradt válogatott- és európai kupamérkőzésekkel, milyen versenyek, selejtezők csúsznak át a 2020/21-es idényre. Ezek ismerete nélkül egyelőre nem lehet felelős döntést hozni a jövő évi hazai versenynaptárról.

- A jelenlegi, korábban soha nem látott szituációban szorosan összefügg egymással a magyarországi és a nemzetközi helyzet, hiszen minden ország kézilabdázása és a nemzetközi szervezetek is hasonló problémákkal küzdenek – mondta el Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. – Az Európai Kézilabda Szövetség kész tervet dolgozott ki a folytatásra, amely nagyban befolyásolja a magyar kézilabdát, válogatottjainkat és európai kupaszereplő csapatainkat, ám az EHF tervében olyan határidőket is megszabott, amely lehetővé teszik a mérkőzések további halasztását. Kiszámíthatatlan, mit hoz a jövő. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot nemzetközi partnereinkkel és a klubokkal is, hiszen egyre valószínűtlenebb, hogy júniusban nem kerülhet sor az EHF égisze alatt tervezett találkozókra.

2020 ápr 27 h  

 

 

Korábbi híreink

 

Edzések folytatása

| máj 10 h, 15:20 | A mai naptól azaz 2021. május 10-től kezdve a régi edzésrend szerint folytathatják az edzésmunkát csapataink.

Ismét nézők előtt

| máj 10 h, 15:16 | Nézők előtt a KKSE!!!Csütörtökön este 18 órától újra nézők előtt játszik a KKSE férfi felnőtt ...

Készülés a tavaszi bajnoki mérkőzésekre

| jan 15 p, 15:38 | 2021. január 04-én megkezdték csapataink az edzéseket. A játékosok már nagyon várták a hosszú pihenő ...

Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet!

| jan 15 p, 15:34 | Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Egészségben, sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Év utolsó edzése

| jan 15 p, 15:28 |  Egyesületünk csapatai 2020 december 18-án megtartották az év utolsó edzését.

COVID-19 beszámoló

| jan 15 p, 15:25 | A COVID-19 az őszi szezonban végig jelen volt, ennek következtében maradtak el mérkőzések. Egyesületünk szerencsésnek mondhatja ...

Felkészülési torna Női ifjúsági

| jan 11 h, 12:52 | Hazai pályán a Kazinczy Tornacsarnokban 2020 szeptemeber 05-én Női Ifjúsági Felékészülési tornát szerevezett ...

Felkészülési tornák

| jan 11 h, 12:36 | Felnőtt férfi csapatunk Berettyóújfaluban 2020 augusztus 15-én edzőmérkőzést játszott.  Női felnőtt csapatunk ...

OSB, IFI női felkészülési torna Debrecen

| jan 11 h, 12:33 | Debrecenben felkészülési tornán 2020. augusztus 15-én szerepeltek csapataink. Felkészülés a bajnoki szezonra.

Edzőmérkőzés BVSC

| jan 11 h, 12:31 | 2020. augusztus 4-én női ifjúsági és serdülő csapatunk a BVSC csapataival edzőmérkőzést játszottak. Az ...

KKSE TÁBOR

| 2020 júl 13 h | Elkezdődtek a táborok is a Kazincbarcikai KSE keretein belül.A Magyar Kézilabda Szövetség által előirt ...

KKSE nevezései 2020/21

| 2020 júl 13 h | A Kazincbarcikai KSE 2020 július 15.-ig sikeresen beadta a nevezéseit a 20/21-es bajnoki szezonra.Két NB/II-es felnőtt és 15 ...

Kiadott edzésterv alapján otthoni edzések

| 2020 ápr 27 h | A KKSE edzői, sportszakemberek továbbra is elkészítik az otthoni kiadott edzésterveket és egyéni feladatokat. A technikai vezetők, ...

TAÓ hiánypótlás

| 2020 ápr 27 h | A Kazincbarcika KSE 2020.03.26-án beadta a részére MKSZ által kiküldött 2014 és 2017 közötti időszakra vonatkozó ...

Otthoni edzések megtartása

| 2020 ápr 27 h | A kialakult helyzetben, az elmúlt időszakban sok edző találta meg azt a lehetőséget, hogyan tudja játékosait továbbra is ...

Felfüggesztett bajnoki mérkőzések

| 2020 ápr 27 h | A koronavírus-fertőzés terjedése elleni védekezés részeként a versenyszerűen sportolók és a velük ...

Közlemény!

| 2020 márc 11 sze | A Kazincbarcikai KSE vezetősége az alábbi tájékoztatást teszi közzé.  - A koronavírusos járvány ...

2020.03.07. Hazai rendezés, U8,U9 Női felnőtt és ifi , Férfi felnőtt, ifi LU-FU12

| 2020 márc 10 k | A kisiskolás bajnokság első hazai rendezése 2020.03.07. én került megrendezésre a Don-Bosco Sportcsarnokban. ...